A magyar nyelvet különlegessé teszi az a tény, hogy a szavakat úgy írjuk, ahogy ejtjük. Mégis, sokszor egy ragozás után kötőjellel találkozunk, esetleg már egybe se kell írni a szót. Ki-ki használja ezeket a szerkezeteket, mások pedig alig-aligha.
A magyar nyelvnek sok olyan szabálya van, ami csak ritkább esetekben szükséges, mégis találkozunk velük valamikor. Ha két szót egymás után ismétlünk, akkor már-már kitesszük a kötőjelet, de kivétel, ha nyomatékosítunk az ismétléssel, vagy különírjuk, ha a toldalékok különbözőek.
Az ikerszavak elválasztva írandók, de itt is a kivétel szól bele, hogy mikor legyenek egybe írva, vagy esetleg vonallal kettéválasztva.
Ezeket a szabályokat egy magyar anyanyelvű ember magától tudja, mégis megesik, hogy valamit ilyenkor elír. Miért? Egyszerűen annyira sok kisebb szókörre vonatkozó szabály létezik, hogy nehéz mindet tudni.
Ennek az írásnak nagyobb lényege nincsen, csak személyes gondolataim a helyesírás szabályairól.
