Héja-nász az avaron
"Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,Két lankadt szárnyú héja-madár.
Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.
Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.
Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron."
A Héja-nász az avaron az Új versek kötet első ciklusának egyik verse. Ady a ragadozó héjapárnak, mint a szerelmesek jelképének az útját írja le. Nyárból Őszbe megy, ahol a Nyár a kezdet és a z Ősz a vég, ahol a héjanász véget ér. Az elején még újak a szárnyaik, új a szerelem. Folyamatosan gyorsabban haladnak, először útra kelnek, majd már mennek, utoljára pedig szállnak..Ahogy haladnak az őszbe, úgy öregedik a szerelem, lankad a szárnyuk. Végül lehullanak, vagyis elhal a szerelem. Ady követi a századforduló Wagner divatját: a szerelem a halálban teljesedik ki.
A vers diszharmónikus érzést kelt az olvasóban, amit az AAX verselésben az utolsó magányos rím is kiemeli. Nem a szerelem boldogságáról és öröméről ír, hanem a fájdalmas oldaláról.
Véleményem szerint egy elég lehangoló vers, de őszintén leírja, hogy a szerelemnek nem csak jó oldala van.
Kép: http://s6.images.www.tvn.hu/2010/09/20/09/53/www.tvn.hu_78243f204e3b88a01de9e1e15048306a.jpg
